Kulturális program 10. – Tarány Tamás

Tarány Tamás koncert 2019. május 13., Diákjainak minden előadást nagy érdeklődéssel várnak.  Tarány Tamás előadását különös nagy izgalommal vártuk. Az előadó a szomszéd kisvárosból Bonyhádról származik. Innen indult el annak idején a televízió tehetségkutató műsorában. Azóta több év is eltelt, de a neve nem veszett feledésbe. Az előadás alatt mindenkit… Continue reading

Kulturális program 9. – Bánhidi Krisztián

Koncert: Zenetörténeti kalauz Előadó: Bánhidi Krisztián Minden előadás hozott valami újat, érdekeset. Mégis a zenei előadások azok, melyek sokkal közelebb állnak a gyerekekhez. A mostani nagyon lebilincselte a közönséget. Zenét hallhattunk és közben rengeteg ismeretet kaptunk, eddigi ismereteinket tudtuk rendszerezni, elhelyezni a zenei történelemben. A zenetörténet az énekórákon is rendszeres… Continue reading

Előadás: Nemzetközi együttműködés jelentősége

Nemzetközi együttműködések – előadás Előadó: Kiss László Az előadó a tervezet szerint pontosan érkezett az intézménybe, biztosítottuk a szükséges projektoros technikát. Az előadó a második világháborút követő eseményeket foglalta össze, amelyek a mai életünket is meghatározó nemzetközi kapcsolatrendszerekhez vezettek. Kitért a nemzetközi politikai, gazdasági és katonai szervezetek (ENSZ, EU, NATO)… Continue reading

Kulturális program 8. – Színházi előadás 2.

Dramatikus színházi előadás: Rabok legyünk vagy szabadok? Előadó: Váci Dunakanyar Színház (Keresztesy Veronika, Ágoston Gáspár) Az előadók a tervezet szerint pontosan érkeztek az intézménybe, magukkal hozták az előadáshoz szükséges kellékeket. Az előadás igényeihez igazodva rendezték be a termet. A fiatal előadók stílusa, a műsor hangvétele rendkívül közel állt a gyerekekhez. A… Continue reading

Heti foglalkozások 59.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 20. héten (2019. 06.11-14.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven évzáró nyári játékos partit tartottak. A nyelvi foglalkozások (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoportban angol nyelven a tanév végi rendezvények miatt elmaradtak. A… Continue reading

Heti foglalkozások 58.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 19. héten (2019. 06.03-07.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozások (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven tanítás nélküli munkanap miatt elmaradtak. A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoport angol nyelven tanévzáró és nyári tantermi dekorációkat készített. A… Continue reading

Heti foglalkozások 57.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 18. héten (2019. 05.27-31.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven beszélgettek a kedvenc ételekről, italokról, élelmiszerekről. A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoportban angol nyelven bingo játék az órával és az… Continue reading

Heti foglalkozások 56.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 17. héten (2019. 05.20-24.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven szövegértési feladatokat oldottak meg italok receptjei témában. A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoportban angol nyelven a tanult állatok neveinek, tulajdonságainak… Continue reading

Heti foglalkozások 55.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 16. héten (2019. 05.13-17.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven szituációs játékot játszottak élelmiszer vásárlás témában. A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoportban angol nyelven tud-nem tud társasjátékkal a képességek fogalmainak… Continue reading

Heti foglalkozások 54.

SZAKMAI   BESZÁMOLÓ a 2019. III. félév 15. héten (2019. 05.06-10.) végzett munkáról „A” komponens: A nyelvi foglalkozások (vezetője Bitterné Varga Mónika) az 1. csoportban német nyelven a pünkösdi ünnepek miatt elmaradtak. A nyelvi foglalkozáson (vezetője Bitterné Varga Mónika) a 2. csoport angol nyelven anyák-napi üdvözlőkártyát készített. A tantárgyi fejlesztő foglalkozáson… Continue reading