Személyes találkozó 2. – “B” komponens

Szlovákiai testvériskolában tett látogatásunk

2019.október 15-16-17.

Háromnapos program célja a Csallóköz megismerése, látogatás a testvériskolánknál. Betekintést nyerni az ott tanuló diákok mindennapjaiba, sikereikbe, életükbe, hogyan élik meg a hétköznapokat magyar nemzetiségűként.

Mit jelent magyarnak lenni Szlovákiában?

Kiránduláson iskolánkból 20 fő vett részt, az ötödik és a hatodik osztály tanulói közül.

Az érdeklődés nagyon nagy volt a kirándulás és a programok iránt, jóval többen szerettek volna eljönni.

Indulás: Nagymányok Általános Iskola elől reggel hatkor

Bonyhádi iskolások összegyűjtése után, elkezdődött az utazás.

Dunaújvárosban beiktattunk egy pihenőt, elfogyasztottuk a szülők által készített a hamuban sült pogácsát és elindultunk Komáromba.

Ott találkoztunk Szili Ferenc idegenvezetőnkkel a történelmi belvárost megpróbáltuk felismerni hazánk nagyjainak szobrát, fagyiztunk.

Vissza a Duna másik oldalára, megnéztük a monostori erőd monumentális építményét. Gyerekek nagyon élvezték a napsütéses szép időben a sétát.

Szállásunk a határ túloldalán várt már bennünket. Szobák elfoglalása és a finom vacsora elfogyasztása után mindenki a szobájában pihente ki az első nap fáradalmait.

Második nap, programja a testvériskola meglátogatása, Jedlik Ányos szülőhelyén lévő emlékkiállítás megtekintése volt. Felejthetetlen élmény volt az a szeretet, amivel körbevettek  minket.

Finom ebéd elfogyasztása után, az idegenvezetőnkkel Guttán tekintettük meg a skanzent és a vízre épült malmot.

A nap hátralévő részében Dunaszerdahelyen kirándultunk megnéztük DAC Stadionját, történelmi belvárosát, templomát.

Nagymegyeren lévő szállásunkon, már vacsorával várták a Utolsó napunk, programja a szállás rendbetétele után, Bős-Nagymarosi vízi erőművet látogattuk meg. Szerencsékre a hajók zsilipen való átjutását is láthattuk.

Következő megálló, Székesfehérváron volt. Sétáló utca, Koronázási tér, Virágóra megcsodálása és egy kellemes bevásárlás után hét órakor már haza is értünk.

Rengeteg új élménnyel gazdagodva tértünk haza. Nagyon jól sikerült kirándulás volt.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.