Társadalmi felelősségvállalás 7.

VIRÁGOS UDVAR BESZÁMOLÓ

2019. április 5.

A nyári nagy beruházás követően iskolánk belső tere megújult. A külső, udvari környezet megújítását, szépítését saját erőből kívántuk megvalósítani, a diákjaink bevonásával, hogy magukénak érezzék, így vigyázzanak, óvják az általuk létrehozott kertet.

Az előre elhelyezett ültető-kövekbe kerültek beültetésre a virágok. Osztályonként árvácskákat vásároltunk. A növényeket együtt ültettük, s a további cél azok együtt gondozása. A játszótér környezete ezáltal teljesen megújult. Hívogató, esztétikus részét képezi az udvarnak. Cél, hogy minden évben újabb virágos, vagy zöld területtel bővítsük az udvart, így hangsúlyozva a körülöttünk levő természet fontosságát. Kialakításra került egy másik kert is, melybe olyan növények kerültek, melyek az iskola nemzetiségi jellegét kívánják hangsúlyozni. Ilyen a rozmaring, levendula. Ezeket a növényeket hozzájárulnak iskolánk dekorációjához, lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy megismerjék ezek felhasználási területeit.

Az együtt végzett munka nemcsak örömet jelentett, hanem növelte diákjainak igényét a szép, rendezett környezetre. A növény egy jelkép, egy emlék. Akkor is emlékezni fognak rá, ha már nem ennek az iskolának a diákjai.

Társadalmi felelősségvállalás:

A foglalkozás témája a környezetvédelem volt. A program célja pedig a természet iránti felelősségvállalás kialakítása és erősítése.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.