SZEMÉTSZEDÉS A TELEPÜLÉSEN BESZÁMOLÓ
2019. március 29.
Környezünk tisztasága minden ember számára fontos. Ezalatt nem csak otthonunkat értjük, hanem tágabb környezetünket is. A mindennapokban ezt a diákok az iskola termeiben, az udvaron gyakorolják. Úgy gondoltuk fontos, hogy tágabb környezetünkre is nagyobb figyelmet fordítsunk.
Tavaszi szemétszedési projektet szerveztünk. Az időpont választásában fontos szerepet játszott a természet ébredése, a fák, bokrok, virágok növekedése. Szerettük volna, ha környezetünk minden tekintetben újjászületik.
A diákok nagy örömmel vettek részt ebben. Segítettek a szervezésben, feltérképezték, hogy városunk mely részei a leginkább elhanyagoltak. Osztályonként osztottuk fel a tisztítandó területet. Az osztályfőnökök gondoskodtak a szemeteszsákokról, gumikesztyűről. Kijelöltük a központi gyűjtőhelyet is. A munkára egy délelőttöt szántunk. Szorgalmas munka vette kezdetét. Mindenki igyekezett a rá osztott területen maximális munkát végezni. Jókedvűen, nevetve haladtunk utcáról utcára. Büszkénk voltunk, hogy munkák nyomán megszépül a környezet.
A végső állomás minden osztálynak a sportcsarnok és az azt körülvevő park volt. Miután itt is végeztünk, közös ebéd várta a diákokat és nevelőket a piactéren.
Társadalmi felelősségvállalás:
A foglalkozás témája a környezetvédelem volt. A program célja pedig a természet iránti felelősségvállalás kialakítása és erősítése.