Kulturális program 8. – Színházi előadás 2.

Dramatikus színházi előadás: Rabok legyünk vagy szabadok?

Előadó: Váci Dunakanyar Színház (Keresztesy Veronika, Ágoston Gáspár)

Az előadók a tervezet szerint pontosan érkeztek az intézménybe, magukkal hozták az előadáshoz szükséges kellékeket. Az előadás igényeihez igazodva rendezték be a termet. A fiatal előadók stílusa, a műsor hangvétele rendkívül közel állt a gyerekekhez. A márciusi események rendhagyó feldolgozása, a kételyek és kérdések felvetése lekötötte a nézőket. A hit, szabadság, rabság, börtön gondolatai köré szövődő, más megközelítésű műsor csattanója az volt, amikor kiderült, hogy ezeket a bizonytalannak tűnő, újszerű gondolatokat, kételyeket az interneten olvasták. A program maradandó élményt jelentett a tanulóknak és a kísérő felnőtteknek is. Az előadás értékét jelzi, hogy a műsort követő napokban is beszélgettek a tanulóink az előadásról.

Mivel a terem befogadó képessége lehetővé tette, az A-komponensben érintett tanulókon kívül további felső tagozatos gyermekek is részt vettek az előadáson. A gyermekeket az intézmény pedagógusai (Stallenberger József, Varjúné Lakatos Gabriella és Bitterné Varga Mónika) kísérték és felügyelték a program során.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.