Kulturális program, koncert, Kávészünet zenekar – 2018.06.01
A koncertet hatalmas izgalom előzte meg. A Kávészünet Kvartett zenekart a tanulók és pedagógusok egyaránt ismerték már a televízióból, valamint az internetről. A koncert elejétől fogva közvetlen kapcsolat alakult ki az előadók és a hallgatóság között. A művészek számos alkalommal vonták be a tanulókat a produkcióba, felidéztették velük irodalmi tudásukat, illetve új tudáselemekkel gazdagították irodalmi műveltségüket. Az előadás zenei színvonala elkápráztatta a gyerekeket és a felnőtteket is. Külön érdeme a programnak, hogy a tanulók által is ismert irodalmi művek megzenésített változatait mutatták be. Az előadásba versmondással az iskola tanulói is bekapcsolódtak. A program érdeklődést keltő, izgalmas kulturális kalandozást jelentett a gyerekeknek.