Balatonszemesi bentlakásos tábor
2019.08.24-28.
BESZÁMOLÓ
08.24. szombat:
Szerencsés érkezésünk után „belaktuk” a szobáinkat, elosztottuk a gyerekeket 3 szobába. 20 gyerek két kísérőtanárral. Külön kérés alapján figyelembe vettük azt, hogy korosztályonként legyenek elrendezve a gyerekek. Így kerültek a kisebb fiúk egy szobába, a nagyobb fiúk külön és a lányok. Később a gyerekekkel szabadprogram gyanánt felderítő túrát tettünk. Sétáltunk a városba, lementünk a mólóhoz megnéztük a hajókikötőt, majd igyekeztünk vissza vacsorára. Vacsora után, nekünk pedagógusoknak egy megbeszélés volt a tábori programokról. Örömmel töltött el minket, hogy ismerős pedagóguskollégákkal találkoztunk. Az andocsi és somogyfajszi kollégák társasága vidámságot adott nekünk a tábor további napjaira. Hála a jó testvériskolás kapcsolatnak. A gyerekek késő éjjelig ismerkedési estet tartottak a szobájukban.
08.25. vasárnap:
A reggeli ébredés kissé nehézkesen indult, de a nap további része viszont annál mozgékonyabban folytatódott. Érzékenyítő foglalkozással telt a délelőtt, ahol számos gyakorlati játékkal ismerkedtek meg a gyerekek. Igazán összekovácsolta a kis csapatokat.
A délutánunk fürdéssel telt és jókedvvel. Vacsorát követően elindult csapatunk a Balatonszemesi Művelődési Házba amit Latinovits Zoltánról neveztek el. Egy igazán jó este várt a gyerekekre, megismerhették Bánki Beni kortárs költőnket, aki mellesleg slammer, műsorvezető, celeb. Ezt követően egy színházi előadást nézhettek meg Arany János: ’ A nagyidai cigányok’ című interaktív előadását. Mindkét műsor szórakoztató volt, a gyerekeknek különösen a színházi előadás tetszett, mivel ők is részesei voltak a darabnak.
08.26. hétfő:
Reggelünk egy pezsdítő tornával vette kezdetét, Szentgyörgyi Rómeó aerobik világbajnokkal.
A kemény edzés után, reggeli majd busszal kirándulni mentünk. Keszthelyen a vasúti kiállítást és a vadászati múzeumot néztük meg. Ezután betekintettünk a Festetics-kastély kertjébe majd elfogyasztottuk hideg ebédcsomagunkat. Fagyi és kávé után Balatonboglár felé vettük az irányt, ahol a Gömbkilátóból a csodás panorámát csodálhattuk. Délutánunk itt még nem ért véget, ugyanis tovább szélesítettük programunk palettáját egy kis vacsi előtti fürdéssel és sétával. És az est fénypontja a művelődési házban megtartott Children of Distance nevű együttes koncertje, ami fergeteges hangulatával elvarázsolta a gyerekeket. Ismét egy hosszú éjszaka várt ránk pedagógusokra.
08.27. Kedd:
Egy laza napnak néztünk elébe játszós délelőttel és fürdős délutánnal. Ezen a napon szerelmek szövődtek és barátságok alakultak ki. A rengeteg fénykép bizonyítja, hogy gyermekeink nem értek rá unatkozni annál inkább ráértek jól érezni magukat. A bőséges és finom ételekre sem panaszkodhattunk, mert igazán a gyerek jóléte volt ebben a tekintetben is a legfontosabb. Esténket megkoronázta egy népzenés együttes, aki táncra perdítette gyerekeinket, majd az esti retro disco csak fokozta a hangulatot. Külön kérésre dodgeneztünk és fagyiztunk még az est folyamán. Összességében elmondható hogy a balatoni tábor felejthetetlen élmény marad a gyerekek számára minden programjával és a miliőjével együtt.
08.28. Szerda:
Hazautazás napja, táborzárás