Személyes találkozó 3. – 2018.10.26-27. – Somogyfajsz
A gyerekek nagyon várták a napot, hogy találkozzanak a testvériskola diákjaival. Különjáratú autóbusz vitte el a gyerekeket a somogyfajszi iskolába. A gyerekeket Vas Ernő tagiskola vezető fogadta, röviden bemutatta az iskolát, vázolta a tervezett programot, külön termet biztosított a táskák elhelyezésére – közben találkoztak a helyi tanulókkal. Ezt követően ellátogattak az iskola közelében levő, 1920-ban épült katolikus templomba. Az egyik helyi iskolás mutatta be az épületet. Megcsodálhatták Róth Miksa színes üvegablakait, amelyek Jézus születését és keresztre feszítését ábrázolják. Az ebédet az iskola szomszédságában álló, az 1800-as években épült Kund kastélyban fogyasztották el. Az épület jelenleg turista szállásként a Somogy Természetvédelmi Szervezet fenntartásában működik. Ebéd után részt vettek a helyi iskola szokásos Halloween-napi programján. A tanulók készültek az alkalomhoz illő jelmezekkel. Először a jelmezek „szépségversenyét” tartották meg, a zsűriben somogyfajszi és nagymányoki diákok is részt vettek. Ezután az egész csapat közösen végigvonult a falu főutcáján. Ezt követően mindenki elfoglalta szállását, melyet a vendéglátók magánszállásokon oldották meg. Másnap a gyerekek busszal utaztak a falu határában található, az avarok és az Árpádok korából fennmaradt őskohóhoz, ahol gyepvasércet dolgoztak fel egykor.
A kiállító helyet a Dunaferr alapítványa működteti. Az igazgató úr mutatta be az egyedülálló régészeti lelőhelyet. A kirándulást követően a program zárásaként az alkalomhoz illő versenyeken (lufi fújás, tök-lopás) bizonyíthatták ügyességüket a tanulók. A gyerekek apró ajándékokat kaptak a vendéglátótól. A személyes találkozó keretében került megrendezésre a Partneriskola bemutatás előadás (4 részes előadás sorozat része).